A lónem és fajtái:

A ló  eredeti  hazája biztosan  ki  nem mondható.  Közép-Ázsia
fensikjain  még ma is található  Tárpán  nevű vadlovaktól szár-
maztatják  a természettudósok.  A ló csak  egy törzsfajtól  veszi
eredetét.  De  az égaljnak,  éghajlatnak és  talajnak  igen nagy be-
folyása, a táplálkozás, a természetes vagy ráerőszakolt életmód,
a különféle használtatás, néhány évezred lefolyása alatt a lónál
igen sok változást és fajtát hoztak létre, minél fogva életmódjuk
szerint  vad,  elvadult,  félig vad és szelid  lovakra  osztatnak be.

1./ A vad lovak,  melyek  Tárpánnak  neveztetnek,  Közép-Ázsia
néptelen  sivatagjain a mongol és gobi fensíkokat  számos falká-
ban éltek. Megszelidításra képtelenek, mivel igen nehezen fogha-
tók meg és a fogság alatt többnyire elvesznek.

2./ Az elvadult lovak Ázsia és Amerika néptelen pusztáiban gaz-
dátlan barangolnak, ezek eredetileg a szelid  lovaktól  származtak,
de az embertől  való  távollét  miatt ismét  visszaestek régi vadsá-
gukba; nem sokat különböznek a vadlovaktól s többnyire sötét-
pej szinű stőrrel fedettek.

3./ A  félig  vad  lovak  szabadon  eresztett  szelid lovak,  melyek
ménesekben saját önkényükre bocsáttatak, de bizonyos kor elé-
rése után tulajdonosaik által összefogatnak és megszelídittetnek.
- Ily  félvad  ménesek  Circacciában,  Ukraina-,  Bessarábia-, Wol-
chinia-,Moldva- és Oláhországban találtatnak.

4./ A szelid ló valószinüleg a vad lótól ered, de a körülmények
befolyásolása által külsőleg és szellemi tulajdonokban oly sok
változott, hogy nagysága, szépsége és  nemes  alakja a vad ló-
val össze nem hasonlitható.

A ló-fajták:

          A  lovak  alakjuk,  testalkatuk s az utódokra örökölhető jó
tulajdonságaik szerint osztatnak be; ezen osztályozás fajtáknak
neveztetik.
Némelyek ezen osztályozást azon világrészek szerint vezetik, a me-
lyek honosak. Azonban  sokkal  egyszerűbb  a  fajtáknak  keleti és
nyugati éghajlatra, vagyis száraz fensíki és ingoványos, puha tala-
jú lapályi lovakra való fekosztása.
A keleti  vagy  száraz  fensíki  lovak  szilárd  szervezetők  és  gyors
mozgásuknál fogva,  mint nemes  lovak, inkább  hátas lovaknak al-
kalmasak; mig a nyugati vagy ingoványos, puha  talajú  lapályi lo-
vak petyhűdt szervezetük és otromba  testalkatuk folytán, mint kö-
zönséges lovak, inkább tehervontatásra használhatók.
Ámbár a mesterséges befolyás és a keleti nemes lovak általi keresz-
tezés következtében, ma már a nyugati lovak között is igen sok ne-
mesített és telivér található.

A keleti vagy hátas ló-fajták.

A keleti lovak  között  az  arabs  lovak  tartanak  legnemesebbnek,
amelyek  öt  törzsre  osztatnak,  u.  m.:  Saklany,  Maneki, Kohely,
Dschulfe és Tusye, melyek állítólag Mohamed próféta öt kedvencz
kanczájától származnak és tisztán tenyésztetnek.

A keleti lovaktól származó és hátas lónak alkalmas európai lovak.

1./A közönséges erdélyi ló a tatár lótól származik.
A nemes erdélyi ló a közönséges erdélyi és spanyol lótól származik.
Ezen lovaknak egyrésze újabb időben annyira nemesíttetett, hogy a
keleti lovakhoz közel áll.
2./A  magyar  ló a  tatár lótól  származik, ezen  lovak igen  kitartók és
újabb  időben  annyira  nemesíttettek, hogy egyrésze a keleti lovak-
hozközel áll.
3./ A moldvai ló kicsiny, igen vadak, gyanakodók,  nehezen  idomit-
hatók, de azután igen kitartók; a könnyű lovassághoz igen alkalma-
sak.
4./ Lengyel ló a tatár  lótól  veszi  eredetét, igan  hasonlit  a moldvai
lóhoz.
5./ Az oroszországi lovak közt legjobb a orlowi gyorsügető ló, mely
keleti mén és hollandi kancza párositásából jött létre.

Az angolok  lovaik  javitásán már az  1213.  évtől fogva dolgoztak,
Olaszhonból, Spanyolhonból és Flandriából méneket vittek be.

Az angol-keleti tiszta tenyésztés 1660. évben, II. Károly alatt kezdő-
dött, ki nagyobb mennyiségű  berber  kanczákat  és keleti méneket
vásároltatott.

Különösen a mult században három mén által  emeltetett a mostani
telivér tenyésztés fel, u. m.:
1./ Godolfin (berber mén) lord Godolfin által Párisban  vásároltatott
és tőle a mostani Matchem telivér-család származik.
2./ Darleys arab méntől származott a hires és gyorsaságban  kitünű
Samson, melynek gyorsasága a leggyorsabbban űzött szarvaséhoz
hasonlitott. Továbbá tőle származott a hires és sebes futó Eclypse
és Tlying Childers.
3./ A Byerley Türk perzsiai mén, melytől a mostani Herod nevű teli-
vér-család származott.

Az angol telivér mén és Yorkshiri kanczának párosításából az angol
vadász ló jött létre.
Az angol  telivér  ménnek  honi jobbfajta kanczákkal való párosításá-
ból származott ivadék félvérnek neveztetik.

A nyugati  fajta  lovak, melyek nehéz tehervontatásra alkalmasak.

A nehéz tehervontatásra alkalmas fajta lovak Európának nyugati ré-
szein honosak, a keleti lovaknak egészen ellentétei.

Ezekhez tartoznak:
1./ Az angol taligás ló, nagyságra és nehézségre nézve valódi óriás
190-210 ctmeter magas, többnyire fekete szinű, ritkán  almásszürke.
A Yorkshiri és Suffolki lovak valamivel  kisebbek, melyek  170-180
ctmeter magasak.
2./ Francziaország  északi  részében a  burgundi  ló 170-180 cmeter
magas.
3./ A salczburgi vagy pinczgaui ló valamivel nyagyobb, erősebb és
élénkebb a burgundi lónál.
4./ A felső stájéri ló a pinczgaui lóhoz hasonló testalkatú, de valami-
vel gyengébb és gyakran fekete színű.
5./ A németalföldi és belgiai lovak igen nehezek, a nedves levegő és
tápdús takarmányok élvezete következtében, igen petyhüdt testszer-
vezettel birnak.
A nápolyi ló átmenetet képez a középfajtában; a spanyol lótól veszi
eredetét és városi fogatokban igen alkalmas.
Újabb időben a franczia tenyésztésből egy lófajta terjedt el Német-
ország- és Ausztriában, mely Percheron-fajta alatt ismerünk.

A nyugati középfajta lovak, melyek a nehéz lovassághoz és kocsi-
zásra alkalmasak.

1./ A spanyol ló arab és berber vérből származik.
Ezen  lófaj tüzes, bátor  és tanulékony,  különösen városi fogatok és
magasabb lovagló iskola használatára igen alkalmas.
A spanyolhoni legjobb lovak Andalusiában tenyésztetnek.
2./ A normandiai ló a legnevezetesebb  Francziaországban;  megkü-
lönböztetünk egy könnyebb és egy nehezebb fajtát.
Ezen fajtából származik a mezőhegyesi híres Nonius-család is.
3./ Némethon  északi tartományaiban,  nevezetesen  Hannover, Po-
roszország,Meklenburg és Holsteinban magánosok által oly lovak
tenyésztetnek, melyek nyereg alá és kocsiba is használhatók.
4./ A cse ló igen nagy, erős, otromba testalakattal bir.
5./ Az alsóausztriai Marchfeld tájon tenyésztett ló  erő, gyorsaság,
kitartás és különféle használhatóságról nevezetes.

Az említett fajtákon kivül létezik még egy kis  fajta,  mely pony név
alatt ismeretes.

A lónem második faja és korcsai:

A lónem második faja a szamár, melynek legtöbb sajátosága a lóval
és ettől röviden szörzött, csak egy bojtban végződő farka és hangja
által különbözik.
A lóval eredményesen párosul; az ivadék,  mely ezen párosodásból
létre jön, korcsnak vagy öszvérnek neveztetik.

A lovak beosztása tenyésztési szempontból.

Miután a lónak eddigi beosztása a lótenyésztőkre nézve nem kielégi-
tő, ennélfogva tenyésztési szempontból következőképen osztatnak
és neveztetnek el, un. m.:
1./ Az alak és használtatás után: hátas, kocsi és tehervonó lovakra.
2./ Fajták, mely alatt a  ló-fajban  előforduló s egymáshoz hasonló
testalkattal biró csoportok neveztetnek, melyek tulajdonságaikat
és testi szépségeiket az utódokra átörökíteni képesek.
3./ Törzsnek a fajtában előforduló és valami kitünő jelleggel biró lo-
vak neveztetnek, melyek azonban a fajtával azonos alkotásuak,
a tenyész-
tésben bizonyos czélra neveltetnek és ezen tulajdonságaikat
az utódokra átruházni képesek.
4./ Családnak a törszben egy szűkebb kört képező lovak neveztet-
nek, melyek egymással pároztatva, jellegeiket az utódokra hűsége-
sen átruházzák.
5./ A fajtában esetlegesen előfordul, hogy egy-két ló a fajta tulajdon-
ságaitól valamely kitünő és jó tulajdonsággal eltér, ha ezek egymás-
sal párosulva ivadékot hoztak létre és az ivadék a jó tulajdonságot
örökölte, akkor az válfajnak neveztetik.
6./ Némely esetekben előfordul, hogy a tenyésztésre használt lovak
oly ivadékot hoznak létre, mely a kitűzőtt czéltól eltér és nem várt
hátrányos tulajdonságokkal van felruházva, akkor az elfajzásnak ne-
veztetik.
7./Tiszta fajtának neveztetik,  hogyha egy fajtából származó két ló
párosításból oly ivadék jön létre, mely nemzőinek minden jó tulaj-
donságait örökli és más vérrel nincs keverve.
8./ Eredeti lónak pedig az neveztetik, mely élő  állapotban, vagy az
anya hasában hozatott eredeti hazájából.
9./ Nemesnek neveztetik a ló akkor, hogyha az testi szépség, kitünő
szellemi és kitartási tehetséggel bir; és ezen tulajdonsákok megszer-
zési eljárása pedig nemesítésnek neveztetik.
10./ Közönségesnek pedig azon ló neveztetik, melynek semminemű
szép testi alkotása, kitartása és jó tulajdonsága nincsen.
11./ Telivérnek két jó tulajdonságokkal és  testi  szépséggel ellátott
nemes lónak párosítása által létre jött ivadék neveztetik. Ha az jó és
szép tulajdonságait az utódokra átruházni képes.
12./ A félvér egy telivér  ménnek  és egy közönséges kanczának pá-
rosítása által keletkezik.

A telivér ménnek vére 100-ra számíttatik, a közönséges kanczáé pe-
dig 0-ra. Párositásnál az apa ad az ivadéknak 50-et, azaz vérének fe-
lét, az anyától pedig az ivadék vért nem örököl, ennélfogva félvér-
nek neveztetik.
Ugyanez történik akkor is, ha az anya telivér és az apa vére 0. Hogy-
ha ezen félvér kifejlődött korában egy telivér mén által fedeztetik, az
ivadék a méntől nyer 50-et, az anyától szinte 25-öt, akkor létre
jön a háromnegyed-vér.
Ezen nemesítés így megy fokonként, mig a nyolcz-tizedik nemzedék-
nél az ivadék egészen nemes és telivér leend.

Felhasznált irodalom:

LÓISME
Nemes Daszkál György
M. KIR. HONVÉD FŐÁLLATORVOS
REPRINT KIADÁS

A lónem lábainak  alsó  része  patának neveztetik,  mely  egy
szilárd tokban,  az úgynevezett szarutokban  van  elhelyezve.
A pata boncztani vizsgálatánál különféle, egymással  szoros
összeköttetésben lévő részeket különböztetünk meg, u. m.:
1./ csontokat
 2./ porczokat
3./ szalagokat
4./ inakat
5./ húsos részeket, vagy  szaruképző  részeket,  s sejtes-nyir-
és sejtes-sarkvánkosokat
6./ edényeket
7./ idegeket
8./ szarurészeket.


A pata csontos részei
A pata csontos részeihez tartoznak:
1./ a patacsont
2./ a nyircsont
3./ a pártacsont

1./ A patacsont félhold alakú, szivacsos, lukacsos csont, mely
a patának alapul szolgál.

Megkülönböztetjük:
- három felületét,
- három szélét,
- két ágát,
- egy nyujtványát, az úgynevezett patacsont-kápát.

A pata porczai
Azon két nagy, sűrű, fehér, rostos anyagból álló porcz, melyek
két oldalt a pata nyujtó inánál veszik  kezdetüket  s  a  patacsont
ágain hátrafelé, egész a pártaizület és a  sarkvánkosig  terjednek,
 pataporczoknak neveztetnek.
A pataporczok  megadják a  pata hátsó részének alakját és a köztük
elhelyezett részeket a kül-behatások ellen védik, továbbá a sarkván-
kosokkal való összeköttetések által a pata rugékonyságát és kitágu-
lását elősegítik.

A pata szalagjai
A pata szalagjaihoz tartoznak:
1./ a tokszalag
2./ az oldalszalag
3./ a nyirszalagok
4./ pataporcz szalagjai

A pata inai
A patának részint hajlitó, részint nyujtó inai vannak, u. m.:
1./ A pata- és pártanyujtó vagy feszitő ina igen erős, széles, a szár és
a  csüdcsont mellső felületén  fut  lefelé  és  a  patacsont  kápájához
tapad. Összehuzódása alakalmával a pártát és a patát kinyujtja.
2./ A patahajlító- vagy átfúró-in  igen erős és lapos, az  alkar   hátsó
lapjának alsó végén ered,  ezen  alul a pártahajlító  vagy  átfúrt innal
együtt  fut lefelé,  a szár  hátsó  felületén, a bokagyűrűn  keresztül, a
csüd hátsó felületén átfúrja a pártainat és a patacsont  félhold alakú
kivágányához, a párta vagy átfúrt in pedig a pártacsonhoz tapad.
Működésük: a végtagot hátrafelé hajlítani és emelni.

A pata  húsos  vagy  szaruképző részei, a sejtes-nyir- és a  sejtes-
sarkvánkosok.

A pata húsos vagy szaruképző részeihez tartoznak:
1./ a húsospárta
2./ a húsosfal
3./ a húsostalp
4./ a húsos-nyir és húsos-sarkvánkosok

A pata edényei
A pata eddig  leirt részének táplálására a vér szolgál, mely hártyás
csővekben  foglaltatik,  a  már  elhasznált  anyag fölvételére szinte
hasonló csővek szolgálnak és edényeknek, tartalmuk szerint pedig
vér- és nyirkedényeknek neveztetnek.
A véredényekez fölosztjuk:
a.) ütekre (artéria)
b.) viszerekre (vena)

A pata idegei
A pata idegei a csülökidegtől veszik kezdetüket, igen finom idegszá-
lakból állnak, melyek sejtszövettel vannak egymáshoz kötve, a pata
egyes részeiben elágaznak és a bennök gerjesztett érzést az öntudat-
tal közlik.
Megkülönböztetünk: egy mellső és egy hátsó pataideget.
A mellső a párta és húsosfalbai, a hátsó  pedig a  hajlító-inak, szala-
gok, pataizület és a húsosfalbai, a hátsó  pedig a  hajlító-inak,  szala-
gok, pataizület és a húsostalpba ágazik el.

A pata szaru részei
A szaru részekhez tartozik a szarutok, mely
1./ szarufal
2./ szarutalp
3./ szarunyir és szar-sarkvánkosokra osztatik.

1./ A szarutok azon része, mely, ha a pata földre van állítva, előlről,
jobbról ás balról látható, szarufalnak neveztetik.
A szarufalnak állománya a pártán veszi kezdetét; finom csővecsek
és enyvalakú anyagból az úgynevezett szaruközti állományból áll,
mely a párta szélén puha és lejebb mindinkább megkeményedik.
A szarufal:
1./ a test súlyát segiti viselni
2./ a ló járásánál a hordószél segítségével biztos támpontul szolgál,
különösen  a vasalatlan lovaknál az által,  hogy a hordozó-széllel a
földbe kapszkodik
3./ az alatt levő érzékeny részeket a megsértések ellen védi

2./ A szarutalp azon föld felé irányozott része a szarutoknak, mely a
szarufal hordozószéle s a sarktámaszok közt van beékelve.
Megkülönböztetjük:
- felsõ és alsó felûletét
- külsõ és belsõ szélét

A szarutalp czélja:
1./ a szarutalp és szarunyirral a test súlyát viselni
2./ a ló állása és járásánál a föld felé történõ hajlása által a szarutok
kitágulását elõmozditani
3./ a felette elzárt részeket a sértésnek ellen védeni.

3./ A szarunyir a saroktámaszok és a szarutalp belsõ széle között van
elhelyetve,  ékalakú,  mely  egy  barázda  által  két  részre  van osztva;
megkülönböztetjük: testét és két ágát, vagy szárát, ezek  elõre menve
egyesülnek  és  képezik  a  nyir  testét,  mely a nyirhegybe  megy át s
a szarutalppal kötödik össze.

A szarunyir:
1./ segíti a test súlyát viselni
2./ ruganyosságánál fogva a járásban rázkódást csökkenti
3./ a földdel érintkezése  következtében  összenyomul  és a sarktáma-
szokra nagyobb nyomást gyakorol, ez által a pata kitágítását elõmoz-
dítja
4./ a felette létezõ érzékeny részeket a sértések ellen védi.
  

A pata táplálása és utánpotlása
A szarutok  minden  része a pata  húsos  részeinek  elválasztott  hig
szarunemû anyaga által képzõdik, mely felülrõl lefelé tolatik és mindig
keményebb lesz; ezen  természetes  folyamatot  szaru-utánnövésnek,
nevezzük.
A szarufal csak addig ruganyos és hajlélony, még az élõ összeköttetés
meg nem szünt; hogy a talp körén túlnõ, elhal és törékeny lesz.
Azon behatások, melyek által a pata hajlékonyabb, ruganyosabb és
nedvdúsabb lesz, képesek az utánpotlást fokozni, mint a nedves tala-
jú  legelõn  élõ  lovaknál  ez  elõfordul; valamint a pártára alkalmazott
mérsékelten ingerlõ szerek is gyorsítják az utánpótlást, mert a vér na-
gyobb mennyiségben tódul s ez által a szaruanyag utánpotlása gyor-
sítva van.

 

Az  egészséges és  szabályos  patának alakja,  annak  használata
és ápolása  
Az egészséges pata alakja:
Megkivántatik, hogy az egészséges patával biró ló mozgásközben ne
sántítson, a patára alkalmazott kézzel vagy próbafogóval nyomásnál
fájdalmat ne mutasson.
A  pártán  és  a  többi részeken  a hõmérsék  a rendesnél nagyobb ne
legyen.
A pata szegélyszalagja körül a párta gyenge emelkedést képezzen.
A  sarkvánkosok  rugékonyak,  mérsékelten  domborodók  és  száraz,
sekély barázda által egynástól elválasztva, s a pártában átmentüknél
szorosan ráfekvõ lágy szaruszegély által legyenek fedve.
Az úgynevezett mázhártya legyen zsirfényû és a szarufalnak külsõ
felületét egészen vonja be.
A párta-szegélyszalag legyen szoros összeköttetésben a pártaszéllel
és a szarufallal.
A mázhártya alatt levõ szarucsõvecskék legyenek a szaru közti állo-
mánynyal oly szoros összeköttetésben, hogy a szarufal semminemû
repedést, hasadást, vagy mélyedést ne mutasson.
A lehántolt hordozószél és sarktámasz szaruja legyen hajlékony, erõs,
tömött és a fehérvonal által a talphoz szorosan összekötve, a fehér-
vonal szaruja legyen hajlékonyabb szaruból álló és egyforma tömött-
ségû.

A mellsõ pata  szabályos alakja
Megkivántatik , hogy a szabályos  mellsõ  pata  következõképen  néz-
zen ki:
   1./ Hogy aszarufal egész körületén a pártaszéltõl a hordozószélig sima
felületet mutasson és rajta semmi emelkedés vagy mélyedés ne legyen.
  2./ Hogy a  szarufalnak a  földhöz  hajlása a hegyfalon 45–50°  legyen,
a szarufal ezen iánya elõlrõl hátrafelé mindkét oldalon fokozatosan
fogyjon és az által meredekebb legyen, úgy, hogy a sarkfal, a föld fe-
lületével 60–70° szöglejtést tegyen.
  3./ Hogy egy szabályos mellsõ patánál, melynek hordozószéle a szaru-
talp területével egyenlõre faragtatott, a hegyfaltól fokozatosan fogyjon
úgy, hogy az oldalfal magassága egyharmaddal, a sarokfelé pedig
kétharmaddal alacsonyabb legyen, mint a hegyfal magassága.
  4./ A szabályos mellsõ pata köralakja az által mutatható ki, ha egy
vonalat a hegyfal hordozó szélének közepétõl mindkét sarkszög végé-
ig vezetve húzunk, melyet gondolatben egyik sarkfal legvégsõ szögle-
tétõl a másikhoz vezetünk; és ha ezen vonal az oldalfal hordozó szélé-
nek közepétõl az átellenes oldalfal ugyanazon pontjára vezetve, a szé-
lessége a hosszának majdnem megfelel s ez által a köralakot nagyon
megközelíti.

A hátsó pata szabályos alakja
  1./ Megkivántatik, hogy a hátsó pata szarufala is épen úgy, mint a mell-
sõé, az egész körületén, a pártaszéltõl a hordozószélig, sima felületû
legyen a nélkül, hogy rajta repedések vagy mélyedések látszanának.
  2./ Miután a szarufalnak a földhöz lejtése csekélyebb s ezáltal a pata
is meredekebb, hegyfal a föld felületével 50–55°, az oldal és sarkfalak
pedig 70–75 foknyi szöget képezzenek, e szerint az oldalfelületek dom
borúsága csekélyebb, mint a mellsõ patánál.
  3./ Hogy a hegyfal hosszúsága a sarokfal hosszúságához aránylag
kisebb, az oldal- és a sarkfal hossza ellenben nagyobb legyen mint a
mellsõ patánál, ezért a szabályos hátsó pata hegyfala nem kétharmad-
dal, hanem csak felénél valamivel hosszabb, mint a sarkfelé.
  4./ Hogy a szabályos hátsó patának hosszúsága szinte a szélességgel
csaknem egyenlõ legyen, azzal a különbséggel, hogy a hátsó pata a
sarkfalak hordozó szélének kezdetén, a mellsõ pata az oldalfalak köze-
pén a legszélesebb.


Felhasznált irodalom:

LÓISME
Nemes Daszkál György
M. KIR. HONVÉD FŐÁLLATORVOS
REPRINT KIADÁS
A patabetegségek és azok gyógykezelése.

  Mindenféle szabályellenes és az egészségestõl eltérõ állapot,
mely a szarutokban lévõ érzékeny részekben változást és mun-
kássági  zavart  képes  elõidézni: patabetegségnek neveztetik.
Ez az illetõ helyekenészlelhetõ fájdalom, fokozódott melegség,
a pata  összefüggésének kisebb-nagyobb mérvû megszünésé-
bõl, a  fehérvonal és szarutalpnak szokatlan  szinezetébõl és a
pata belsejébõl szivárgó nedvekbõl ismerhetõ fel.
Ezen tünetek közt elsõ helyet foglal a fájdalom, mely nemcsak
a baj jelenlétét, de annak fokát és kiterjedését is mutatja, mit a
ló sajátszerû állása és lábának mozgatása által árul el; tehát ez
a betegség lefolyásának megitélésében és annak vég-kimene-
telében a legjobb útmutató.

A beteg paták vizsgálatának módja.
  Oly  esetekben, a hol a sántítás oka nem nyiltan a patán kivül,
hanem a láb  más  részének szenvedésében rejlik, a paták a leg-
nagyobb  figyelemmel  vizsgálandók meg, hogy a baj fészke ki-
kutatható  legyen; mivel ha a baj a patában rejlenék s az ki nem
kutattatnék, akkor a szilárdul ellenálló szarutokban levõ szenve-
dõ  részekre  a  szüntelen  gyarapodó  kórtermények  folytonos
nyomást gyakorolnának s ez által a lónak igen nagy kínt, a pata
részeire  nézve  pedig káros  roncsolást idéznének elõ, mi által a
ló használhatóságától, értékétõl és életétõl is megfosztatnék.

A patában elõforduló gyúladás.
  A  patagyúladásnak  a következõ elõre menõ idõszakait külön-
böztetjük meg, u. m.:
 1./ Ha a patának bármelyik lágy része erõmûvi, vegyi vagy erõ-
képi  okok behatása következtében ingereltetik és az illetõ rész-
be  nagyobb  mennyiségû  vér  tódul, mely a hajszál-edényeket
túlságosan kitágítja; az vértolulási idõszaknak neveztetik.
 2./ Vérpangásnak neveztetik azon idõszak, melyben a hajszále-
dények  már egészen megteltek vérrel s annak tekecsei nagyon
meggyûltek; ez által a vér folyása lassúbb lesz s végre egészen
megakad.
 3./ A vérpangás következtében a túlságosan kifeszített hajszál-
edények falain a vér nedves része kiszivárog és a szenvedõ szö-
vetbe  szüremlik,  mi  által  azok megdagadnak, fellazulnak és át-
nedvesülnek, ezen idõszak kiizadási, vagyis gyúladási idõszak-
nak mondatik.
 A gyúladási daganat a véredényekben túlságos vérmennyiség
meggyûlése  és a szövetekben  szüremkedett  izzadmányok által
jõ létre,  melyekhez  gyakran  vér-kiömlés, vagy újképletek kelet-
kezése is jár.
 A nagyobb mérvû vörösség a vérnek meggyûlése vagy kiömlé-
se által keletkezik.
 A fokozódott melegség pedig a nagyobb mennyiségû vértolu-
lás és annak vegyi változása által jõ létre.

Az általános patagyúladás vagy patarokkantság
  A pata  húsos  részeinek  gyúladása,  különösen,  ha  a húsos
hegy- és oldalfal, továbbá a húsos hegy- és oldaltalp egyszerre
támadtatik meg, patarokkantságnak neveztetik.
  Ez  néha  csak  egy,  gyakran  a  két  mellsõ,  vagy  pedig mind
a négy lábon kisebb vagy nagyobb fokban fordul elõ. 
  A kisfokú patarokkantság a lónak bizonytalan járása, lépésben
menetkor talpávali óvatos fellépés s a rövid lépésekben történõ
elõre haladása, különösen pedig keményebb vagykövezett tala-
jon és fordulatok alkalmával feltûnõ sántitása által tünteti ki ma-
gát.
  A  mellsõ  pata  nagyobb  fokú  rokkantságánál, a ló szenvedõ
végtagját  mereven  elõre nyujtja és gyakran emelgeti; a test sú-
lyát a nyir és sarktájra, valamint a hasa alá helyezett hátsó vég-
tagokra igyekszik ereszteni.
  A hátsó végtagok szenvedésénél mind a négy lábát a hasa alá
helyezi,  a  test  súlyát  a mellsõ lábakra igyekszik ereszteni és a
szenvedõ végtagokat gyakran emelgeti.
  Végre,  ha  a  lónak  mind a négy lába meg van támadva, akkor
mankószerûen és mereven szétvetett lábaival áll, vagy többnyi-
re  fekszik,  mivel  a  nagy fájdalom miatt sokáig állni nem képes,
reszket, nyöszörög, lábait felváltva kinyújtja és a hasához húzza.

A sarkvánkos- és nyirgyúladás.
  A  sarkvánkos- és  nyirgyúladás  többnyire  a mellsõ  lábakon,
erõmûvi zúzódás következtében keletkezik.
  A jóslat  ezen  betegségeknél kedvezõ, mivel czélszerû gyógy-
bánás mellett a baj rövid idõ alatt meggyógyul.




Felhasznált irodalom:

LÓISME
Nemes Daszkál György
M. KIR. HONVÉD FŐÁLLATORVOS
REPRINT KIADÁS

This page copyright© 2006 GOTI
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .